Nádi és Nadin – Ismerd meg segítőidet!

Nádi és Nadin – Ismerd meg segítőidet!

Nádi és Nadin egy igazán vidám teknősfiú és teknős lány, akik a Nádas Pihenőparkban közösen leltek otthonukra.

Természetesen – ahogy ez lenni szokott az igazi, örökbarátságok esetében – ők is az első perctől elválaszthatatlan jóbarátok, akik nagyon szeretik a kalandokat, a természetet, a csínytevéseket, a felfedezést. Ráadásul mindketten szeretik a lubickolást, a napon való sütkérezést és a pocijukat is. Szerencsére nem ugyanazok az ételek, italok a kedvenceik, így sohasem vesznek össze a finom falatokon. Ígérjük, hogy kalandjaikról mindig beszámolunk majd! Hamarosan el tudjátok olvasni a történetüket.

Nádi és Nadin valódi teknősökről mintázott kitalált figura, ezért a kalandoknak, amiket átélhetsz velük, csak a Te képzeleted szab határt. De természetbarát és természetvédő vállalkozásként a Nádas Pihenőpark fontosnak tartja, hogy védjük és megismerjük a mocsári teknősöket, ezért összefoglaljuk, amit a mocsári teknősökről tudni érdemes.

A mocsári teknős (latin neve: Emys orbicularis) páncéljának hossza körülbelül 20 centiméter, de néha (nem Magyarországon) elérheti a 30 centimétert is. Furcsaság, hogy a mocsári teknős hímjei egy picit nagyobbak, mint a nőstények. A páncéljuk lapított, ovális alakú, amely hátrafelé kicsit kiszélesedik. A haspáncéljuk okkersárga, barnás színű és a hímeknél horpadt. A teknőspáncél a ragadozókkal szemben nyújt védelmet. A fejüket, lábaikat és a farkukat is képesek elrejteni páncéljukban. A hátpáncél, a fej és a végtagok alapszíne sötét, feketésbarna, esetleg grafitszürke olajzöld színezettel, amit mindenhol, de különösen a nyakon és a fejen sárga pöttyök borítanak.

A mocsári teknősök genetikailag is változatosak, idejük nagy részét vízben töltik és országszerte megtalálhatóak, tavak, illetve folyók mentén, mocsaras területeken. Alapvetően víz közelében érzik jól magukat és kifejezetten a lassú folyású, álló vizeket kedvelik. Szeretik a vízi növényekkel benőtt tavakat, holtágakat is, a köves, sziklás fenekű vizeket viszont elkerülik. Különösen kedvelik az olyan helyeket, ahol vízzel körülvett napos és árnyékos helyek is vannak (aktivitásukhoz fontos a megfelelő testhőmérséklet elérése), például egy kiemelkedő faág, melyről veszély esetén könnyen a víz alá lehet bukni. A víz közelsége mellett szükségük van háborítatlan szárazföldi élőhelyekre is, különösen olyanokra, ahol tojásaikat lerakhatják. Ezek olyan területek, ahol kevés a növényzet és laza a talaj.

Télre (november elején) a mocsári teknős az iszapba fúrja magát, vagy a vízen kívül beássa magát a földbe. Ha az időjárás jó, akkor április helyett már március elején előbújik. Párzása viszont csak áprilisban, májusban kezdődik. Ilyenkor a nőstények 6-15 tojást raknak május végén, júniusban. A kis teknősök augusztusban vagy szeptemberben kelnek ki, de sokszor telelnek át a tojások, amiket a nap melege költ ki. Az is a hőmérséklettől függ, hogy a kikelt utódok hímek vagy nőstények lesznek. (Minél melegebb van annál biztosabb, hogy lány teknősök születnek). Élettartamuk 40-60 év.

A mocsári teknős alapvetően ragadozó, ami mindenféle állati eredetű táplálékot elfogyaszt, amit meg tud fogni. Többnyire vízi gerincteleneket, halakat, kétéltűlárvákat, férgeket, csigákat, vízi bogarakat, vízbe pottyant rovarokat, gőtéket és békákat fogyaszt. Ez utóbbiak közül többnyire a beteg, menekülni nehézkesen tudó egyedeket fogja meg. Étrendjükben a növényi tápláléknak is nagy szerepe van.

Sajnos a fiatal teknősökre sok veszély leselkedik. Az apró teknősöket gázlómadarak eszik meg, a tojások és a fiatal állatok természetes ellensége a róka, a vaddisznó és a borz. A nagyobbakat a réti sas és ragadozó emlősök is megtámadják. De nagyon nagy probléma, hogy az emberek a megunt ékszerteknőseiket kiviszik és elengedik a szabadban, mert az ékszerteknősök agresszív viselkedésükkel elsősorban a napozóhelyekről szorítják ki a mocsári teknőst, és lehet, hogy olyan parazitákat is hordoznak, amelyekkel szemben a mocsári teknős nem ellenálló. Régen nagyon gyakran lehetett mocsári teknőssel találkozni, ma már a Balatonon is szinte alig lehet látni őket. Magyarországon védett állat, természetvédelmi értéke: 50 000 Ft.

Kevéssel napnyugta előtt élénkül meg és egész éjszaka tevékeny lehet. A vízben nagyon fürge, de a szárazon sem ügyetlen. Itt sokkal gyorsabban mozog, mint a szárazföldi teknősök.

Mit kell tenni, ha egy mocsári teknőssel találkozunk? Ha csak nem a puszta közepén, vagy egy forgalmas betonúton vagyunk kora tavasszal vagy ősszel, akkor semmit. Ha a közelben van vizes terület, átsegíthetjük őket az akadályokon és ott szabadon engedhetjük. De ha májusi, júniusi időszakban este látjuk őket szárazföldi területen, lehet, hogy tojásokat rakó nősténnyel van dolgunk és nem teszünk vele jót, ha a vízhez visszük vissza. Legyünk körültekintőek!

Mit kell tenni, ha egy mocsári teknőssel találkozunk? Ha csak nem a puszta közepén, vagy egy forgalmas betonúton vagyunk kora tavasszal vagy ősszel, akkor semmit. Ha a közelben van vizes terület, átsegíthetjük őket az akadályokon és ott szabadon engedhetjük. De ha májusi, júniusi időszakban este látjuk őket szárazföldi területen, lehet, hogy tojásokat rakó nősténnyel van dolgunk és nem teszünk vele jót, ha a vízhez visszük vissza. Legyünk körültekintőek!

Nádi és Nadin modellt álltak, hogy hazavihesd őket! Így most plüssfiguraként mindig veled lehetnek.

Áruk: 6 900 Ft

Árkalkuláció & foglalás

Kalkulálja ki és foglalja le pihenését online, azonnali visszaigazolással, könnyedén, pár lépésben, csak 2 perc alatt!

Ajánlatkérés

Kérje ajánlatunkat egyszerűen pár pillanat alatt! Legkésőbb 24 órán belül elküldjük Önnek személyre szabott árajánlatunkat!

Ajándékutalvány