Animáció és gyermekfelügyelet

Animáció és gyermekfelügyelet
Nálunk nem lehet unatkozni! Ha szeretne kiszabadulni a mókuskerékből úgy, hogy közben gyermekéért sem kell aggódnia, akkor a legjobb helyen jár!
A családbarát szállodai meghatározás számunkra egyértelművé teszi, hogy a Nádas Tó Park Hotel gyermekbarát hotel is. Nem csak azért, mert játszótér, játszószoba, játszóház, azaz egy egész gyermekbirodalom várja a hozzánk érkezőket, hanem azért is, mert képzett, kedves és gyakorlott kollégáink segítségével gyermekanimáció szolgáltatásunk is igénybe vehető.
A gyermekanimáció szolgáltatás a szülők számára azt jelenti, hogy a gyerekeknek (általában 2-3 éves kortól) a hét minden napján animációt biztosítunk, ami szakképzett kollégák közreműködésével történő foglalkozást és gyerekfelügyeletet jelent. Ez azért előnyös, mert ilyenkor rá tudják bízni a szülők a gyerekeket az animátorra, és így kettesben is el tudnak tölteni egy kis időt.

A szülők kettesben pihennek és a gyerekek is jól érzik magukat!
Ráadásul nem csak a TV és a kütyük előtt ülnek, hanem kreatívan szórakoznak. Tartalmas programjaink kicsi és nagyobb vendégeink érdeklődését is biztosan felkeltik. Segítünk kreatívvá válni, barátságokat kötni, mozgásos programjaink pedig a játékon túl a felesleges energiák levezetését is megalapozzák.
A 2-3 évnél fiatalabb korosztály számára is tudunk gyerekfelügyeletet biztosítani, mely előzetes egyeztetést igényel és külön díj ellenében valósulhat meg.


Árkalkuláció & foglalás
Kalkulálja ki és foglalja le pihenését online, azonnali visszaigazolással, könnyedén, pár lépésben, csak 2 perc alatt!
Ajánlatkérés
Kérje ajánlatunkat egyszerűen pár pillanat alatt! Legkésőbb 24 órán belül elküldjük Önnek személyre szabott árajánlatunkat!